Cipőápolás

 

 

CIPŐÁPOLÁS 

 

A mai rohanó világban az emberek többsége sajnos átsiklik olyan „apróságok” felett, mint a cipőápolás. Legtöbbjük egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon tartja karban lábbelijét. Ez az oldal részben arra hivatott, hogy megismerjék termékeinket, részben pedig, hogy betekintést nyerjenek a helyes cipőápolás rejtelmeibe. A legfontosabb, hogy a bőrt megkíméljük legádázabb ellenségétől, a víztől. Általános szokás tisztításnál a nedves ruhával való eltávolítása a szennyeződéseknek, ezzel követik el azonban az egyik legnagyobb hibát. Miért ártalmas a víz a bőrnek? Vegyünk egy egyszerű példát; ha egy papír zsebkendőt víz ér, elveszti tartását, szétfoszlik. A bőr is hasonlóképpen viselkedik nedvesség hatására, idővel csökken szakítószilárdsága, elveszíti eredeti jellegét, rugalmasságát, bekeményedik, kirepedezik, kifakul. A velúr, nubuk bőr apró bőrszálai először összeragadnak, majd leszakadnak, a bőr kifényesedik, kikopik. Mit tegyünk, ha kilépve a kényelmes szobából, az ég hasznos, ámbár nem túl örömteli adományával kell szembenéznünk: az ESŐvel? Ruházatunk, frizuránk megóvása érdekében azonnal előkerülnek az esernyők és esőkabátok. Milyen védelmet biztosítunk cipőnknek?

 

A megelőzés, az alapimpregnálás :

 

Mit jelent IMPREGNÁLÁS ? A köztudatban, ha ezt a szót halljuk mindenkinek a legördülő vízcseppek, a száraz anyag jut eszébe. Valóban csak ennyi, víztaszítás? Részben igen, másrészt viszont inkább a „védőburok” lenne a legmegfelelőbb szó.

 

Szennyeződések: Az impregnálószerek nem csak a nedvességtől óvják az anyagokat, hanem egyben egy olyan védőréteget képeznek, amely nem engedi a szennyeződéseket sem az anyag belsejébe szivárogni. Ezáltal a felszínen maradt piszok sokkal egyszerűbben eltávolítható, akár egy egyszerű kefével is.

 

Nézzük a szárazon maradt bőr előnyeit, amit szintén az impregnálásnak köszönhetünk:

 

- Szakítószilárdság növekedése: A száraz bőr sokkal strapabíróbb, terhelhetőbb. Az impregnálás megnöveli a lábbeli élettartamát.

 

- Megbetegedések elkerülése: A nedves cipőben a zokni, harisnya is átázik, az egész napos dunszt biztos táptalajt képez a különféle gombás megbetegedéseknek, felfázásnak.

 

- Jellegmegóvás: A víz hatására a bőr bekeményedik, a bőrszálak összeragadnak, cipőnk elveszíti eredeti jellegét. Később kiszárad, kirepedezik.

 

Az imént felsorolt érvek azt mutatják, hogy cipőnket a vásárláskor azonnal fújjuk be impregnálószerrel, még az első viselés előtt. Amennyiben ezt elmulasztanánk, ne felejtsük pótolni, a védelem biztosítása sohasem késő.

 

 

Imprgnálásra használja üzletünkben kapható Tacco Protector spray 400 ml.

 

 

 

 

 

Száraztisztítás: Az ápolás, tisztántartás első fázisa. Mint az a nevében is benne foglaltatik „SZÁRAZ” tisztítás. A sáros, nedves cipőt hagyjuk megszáradni, majd a fedett bőröket sárkefével, a velúr, nubuk bőröket pedig gumikefével tisztítsuk. A makacsabb szennyeződésekhez használjunk gumiradírt. A helyesen impregnált cipő már a száraztisztítás után újszerű állapotba kerül. Miért van szükség további fázisokra, ha már egy kefével elértük azt, hogy lábbelink szép tiszta lett? A „száraz” mellett a „tisztítás” szót olvashatjuk a címben. Valóban eltávolítottunk minden szennyeződést, azonban nem adtuk meg azokat az anyagokat a bőrnek, amelyek védik a kiszáradástól, puhítják, felfrissítik a színeket. A következő lépés az „ÁPOLÁS”.

 

Az ápolás esetén fontos megtudnunk, hogy milyen anyaggal van dolgunk. Ezért leírjuk a bőrök fajtáit, ez alapján könnyedén megtalálhatjuk a megfelelő krémet, sprayt.

 

A cipőápolás menete: Száraztisztítás - esetleges folteltávolítás - ápolás – polírozás - dezadorálás    

Dezadorálás: A cipőre használt dezadorok különbözőképpen hathatnak. Egyes szerek befedik a szagokat, mások eltüntetik azokat, vagy legalábbis csökkentik intenzitásukat, esetleg megváltoztatják azok kémiai összetételét. A legjobb cipődezadorok olyan hatóanyagot tartalmaznak , melyek a szagokat ténylegesen csökkentik. A kellemetlen szagokat a lábon  hatásuk mellett kialakuló baktériumok okozzák, melyek nedves klímában terjeszkednek, elsősorban a láb izzadásakor. A szagelnyelő dezadorok antibakteriális hatásuk következtében ezeket a baktériumokat ölik meg. Az anyagba hatolva fejtik ki hatásukat, majd a szagmolekulával kötődve szüntetik meg azokat. Fertőtlenítő hatásuk mellett a gombásodást is gátolják. A kellemes illatot a dezadorban levő parfüm biztostja. A modern lábdezadorok korában azonban nem a szag elnyomása az elsődleges cél, hanem annak okának megszüntetése.

Használat után a lábbelit gondoan sámfázza ki, vagy papírral tömje ki a fejrészt, a talpbetétet amennyiben van, vegye ki.

Ha lábbelije átnedvesedett a szárítást mndig szobahőmérsékleten és kíméletesen végezze. Ne tegye ki cipőjét fűtőtest vagy sugárzó hőforrás közelébe, mert az maradandó károsodást okozhat.

Fedett bőrök tisztítása, ápolása

 A fedett bőrök ápolása, tisztítása a legegyszerűbb. Az emberek többsége hajlamos is rá, hogy elhanyagolja, félrekezelje lábbelijét. Gyakran előfordul, hogy a sarat, szennyeződéseket nedves ronggyal törlik le, amivel a legnagyobb kárt okozhatjuk a bőrnek. Várjuk meg, míg a sár, szennyeződés megszárad, majd a száraztisztításhoz használjunk sárkefét. A helyesen impregnált cipő több szempontból is meghálálja a törődést. A száraz bőr szakítószilárdsága jóval nagyobb, mint a nedvesé. Az impregnált lábbeli tartóssága megnő. Az impregnálószer általános védettséget biztosít, így később a cipőápolás is jóval leegyszerűsödik, esetleg egy kefével is képesek leszünk eltávolítani olyan szennyeződéseket róla, amivel kezeletlenül nehezen, vagy egyáltalán nem lennénk képesek megbirkózni. A nedves lábbeli súlya megnő, csökken a komfortérzet, fázik benne az ember lába. Impregnáljuk cipőnket újonnan, rögtön az első viselés előtt.

Cipőápolás menete: száraztisztítás után kétféle kémet használhatunk. Vagy egy ápolószert használhatunk vagy egy gyorsfényt. Ápolószert kétféle kiszerelésben tartunk. Egyik a tubusos kiszerelésben szivacs véggel. Ez esetben a szivacs vég segítségével könnyed mozdulattal felvisszük az ápolókrémet a bőr felületre. A másik változat az üvegtégelyes kiszerelés. Ebben az esetben egy bekenőkefe segítségével visszük fel a felületre a krémet. A krém száradása után fényesítő kefével kifényesítjük a lábbelit.

Ha gyorsfényt választottunk cipőnk kifényesítéséhez akkor egyszerűbb a tennivalónk. A gyorsfények szivacsos véggel vannak ellátva így nagyon könnyedén végezhető el a fényesítés. Egyszerű kenő mozdulatokkal felvisszük a  krémet a felületre. Gyorsfény esetén fényezés nem szükséges mivel egyből fényes, szépen csillogó felületet kapunk.

 

Velúr-, nubuk bőrök tisztítása, ápolása 

 

Ezek azon bőrtípusok amiknek ápolásától, tisztán tartásától általában mindenki fél. Valóban talán az egyik legkényesebb bőr a velúr és a nubuk, azonban megfelelő ápolással hosszú ideig megőrizhető eredeti jellege. Legfontosabb az alap impregnálás, amit a vásárlás után, rögtön az első viselés előtt célszerű elvégezni, hogy a lábbeli megkapja a megfelelő védelmet. A helyesen impregnált cipő több szempontból is meghálálja a törődést. A száraz bőr szakítószilárdsága jóval nagyobb, mint a nedvesé. Az impregnált lábbeli tartóssága megnő. Az impregnálószer általános védettséget biztosít, így később a cipőápolás is jóval leegyszerűsödik, esetleg egy kefével is képesek leszünk eltávolítani olyan szennyeződéseket róla, amivel kezeletlenül nehezen, vagy egyáltalán nem lennénk képesek megbirkózni. A nedves lábbeli súlya megnő, csökken a komfortérzet, fázik benne az ember lába.

A cipőápplás menete: Száraztisztítás után velur kefével felborzoljuk a velúrbőrt. Használhatunk velúr radírt is ekkor a kisebb foltokat tudjuk leradírozni a koszos felületről. Erősen koszos felületnél  egy speciális tisztítót a Velúr-nubuk tisztitót is használhatjuk a szennyeződések eltávolítására. Ekkor a habot a szivacs vég segítségével egyszrű kenő és bedörzyölő mozdulatokkal felvisszük a kezelendő felületre . A felesleges habot letöröljük. Hagyjuk megszáradni. Fantasztikus eredményeket lehet elérni szinte olyat, mintha lábbelink ujjászületne.  Az alaposan letisztított és felborzolt felületre így felhorhatjuk a velúr ápolót. Spay vagy szivacsos felkenőfejes kivitelben kapható az üzletünkben. Spay esetében ráfujjuk az ápolószert a felületre, szivacsos felkenőfejes esetében pedig felkenjük az áolószert a felületre.

 

Magasfényű-, brush bőr ápolása 

 

Mint azt a neve is mutatja kimondottan csillogó fényű bőr. Hasonlít a lakk bőrhöz, azonban felületét végigsimítva a bőr jelleget tapasztalhatjuk, míg a lakk bőrön inkább a műanyag hatás érvényesül. Ápolása hasonló a fedett bőrhöz, nem túl kényes bőrtípus.

 

Lakkbőrök tisztán tartása, ápolása 

 

Joggal felmerül a kérdés, hogy egy lakkbőr lábbelit miért is, illetve hogyan kell ápolni. A bőr felszínén műanyag(lakk) réteg található, ezért nem értik miért nem lehet egyszerűen nedves ruhával letörölni a szennyeződéseket, majd fényesíteni. Valóban a lakk réteg nem igényel viaszokat, olajokat. Gondoljunk azonban bele, hogy mi történik egy befőttes gumival , amikor napra tesszük. Bekeményedik, könnyen szakad, szinte szétporlik.

 

Textil lábbelik tisztítása 

 

A textil lábbelik tisztítására sokan nem fordítanak nagy gondot. A koszos cipőt gyakran mosógépben mossák ki, nem is gondolva arra, hogy ezzel mennyire ártanak a cipőnek. Mi is történik egy ilyen mosáskor? Gyakori, hogy a cipő talpa leválik, ugyanis a normál ruhaneműkre alkalmas mosószer olyan adalékokat tartalmaz, amelyek oldják a ragasztót. Ha megvizsgáljuk a talpbélést, szemmel látható annak eldeformálódása. Ezen okoknál fogva nem ajánljuk a lábbelik mosógépben történő mosását.

 

 Zsíros bőr ápolása 

 

Olajos tapintású bőr. Lehet az zsíros nubuk, vagy akár fedett bőr is. Nagyon érzékeny, minden karcolás meglátszik rajta, ez adja különlegességét. Tisztítása megegyezik az adott nem zsíros bőr tisztításával. Amennyiben kezdi elveszteni zsíros jellegét, úgy az olajokat megfelelő ápolószerrel kell pótolni. A zselé legnagyobb előnye, hogy nincs a felhordásában szórási veszteség, sokkal gazdaságosabb, mint a szórófejes társa. 100% környezetbarát. Bár nehezebben szívódik fel, mint az impregnáló spray, a víztaszító és védő hatása sokkal intenzívebb.